BellaBlog - Minden ami ruházkodás

Az önbizalmat gyakorolni kell, nem viselni

Barby
Barby
2021.03.08 12:50
Az önbizalmat gyakorolni kell, nem viselni

Ma már minden lehet tükör: lájkok, megosztások, „gyönyörű vagy, nagyon jól áll ez a ruha” kommentek. Hirdetések is, de akár önkritikánk is. Ugyanakkor fontos, hogy egy ilyen ingerorientált világban feltegyük a kérdést: valóban ennyit számítanak a külsőségek? A ruha teszi az embert vagy az ember a ruhát? Olvass tovább a válaszért!

 

Az ember arra vágyik, hogy az életben minél több önkifejezési formát találjon. Lábnyomot akar hagyni a történelemben. Minél több olyan rést akar, ahol szivárogtathatja magát a külvilágba. Viszont fontos, hogy megőrizzük önazonosságunkat. A ruha kiegészítő. Sosem több. De nem is kevesebb. Sajnos azon irányba halad a világ, hogy az embereket nem egyénként ítéli meg, hanem információhalmazként. A ruha többet elárul rólunk, mint gondolnánk. Ritkán látunk az angol királynőn fullcapet például. De ne menjünk ilyen messzire: ha egy öltönyt viselő, aktatáskát hordó férfi épp készül beülni a BMW-jébe, nem az az első gondolatunk, hogy odamegyünk neki segíteni néhány zsömlével. Jogos a kérdés: elkerülhetetlen, hogy a társadalom szemében egyenlővé váljunk a viselettel?

Valahol az. Hiszen alapvetően mindenkinek van egy első benyomása rólunk. Az ember hamarabb hisz az első benyomásnak, mint a meggyőződésnek, hogy rosszul gondolkozott. Ez nem a mi meggyőzőerőnk hibája, hanem pusztán az emberek szorultak be saját véleménybuborékjukba.

Viszont arra kell figyelni, hogy ezek az ingerek ne befolyásolják saját önazonosságunkat, önérzetünket. Számos pszichológus szerint néhány specifikus öltözék valóban képes arra, hogy torzítson az ember gondolkodásán: egy szuperhősös póló például „hatalommal” is felruház, nem csak a logóval. Ilyenkor személyiségünk interakcióba lép e logóval – pontosabban a logó által reprezentált szereppel -, ez pedig a viselkedés torzulásában csapódik le. A tudatalattinkban ilyenkor elindul egy folyamat, amely arra ösztökél, hogy úgy viselkedjünk, ahogyan egy hasonló ember viselkedne szerintünk - hasonló viseletben. Esetünkben Superman.

Ha a munka dresscode-ja szerint öltözünk, megváltozhat a viselkedésmintánk. Teljesítményünk ezáltal jobb lesz, sikeresebbek lehetünk e változás által. Azonban itt is meg kell húzni azt a bizonyos határt: egy ember addig élvezi, amit csinál, ameddig sikere a belső értékeiből fakad, nem pedig az öltözködés által elvárt énképből.

Az öltözködés tehát technikailag elfedi az inkompetencia létét. Ideig-óráig. Az emberek hajlamosak mindig úgy öltözködni, hogy a bizonytalanságukat elfedjék akkor, amikor a leginkább el kell. Ez egyébként nemcsak az öltözködésre igaz, hanem az élet minden területére. Ezt hívjuk kompenzálásnak. Elég csak megnézni, mi történik, ha egy ember hatalmat kap. Kiváló szociológiai tanulmány születhet belőle. Azok a tanulók, akik az iskolában nem teljesítettek jól, a munkaerőpiacon gyakrabban viselnek drágább holmikat, amelyek azt a szakmaiságot sugározzák, amelyeket ők önmagukban nem tudnának. Legalábbis nem olyan mértékben. De ez csak szerintük van így, mert a suli ezt tanította meg. Viszont fontos megjegyezni: az ember intelligenciája, értéke sosem egyenlő az iskolában nyújtott teljesítményével. Ezt a berögződést le kell vetkőznünk.

Vagyis: meg kell húzni a határt az öltözködés és az önazonosság közt. A két halmaznak nagy a közös metszete, de nem szabad átlépni azt a határt, amelyen túl már nem mi képviselünk értéket, hanem öltözetünk. Erre mondják, hogy „a kevesebb néha több”. Az önbizalmat gyakorolni kell - és nem viselni. Köszönjük, hogy olvastál! Találkozzunk legközelebb is! 

Puszi, Barby